Mint régi időkben a téli világ, kint alszik a nyárban az itthoni táj, az élet is alszik, de semmi komoly, csak hullik a házra az éteri por.
Megállok a Végtelen lába előtt és kérem, hogy adna egy kis pihenőt, míg várom a téren, úgy elfog a vágy, hogy lássam a Sorsaink szép fonalát.
A végtelen égen a csillag a ránc, csak elkopik egyszer a nyakból a lánc, úgy van az élet is, mint a mosoly, elkopik emberek arcairól.
Megállok a Végtelen lába előtt és kérem, hogy adna egy kis pihenőt, míg várom a téren, úgy elfog a vágy, hogy lássam a sorsaink szép fonalát.
A végtelen égen a csillag a ránc, csak elkopik egyszer a nyakból a lánc, csak úgy van az élet is, mint a mosoly, elkopik emberek arcairól. Megosztás |